Ilyen egészségügyi előnyökkel járhat a beltéri növénytartás!
Egy előző cikkünkben már olvashatott arról, hogy mi alapján érdemes növényeket választani a házba. Hiszen rengeteg jótékony hatásuk van az emberre nézve, és viszonylag költségkímélő díszei is lehetnek otthonának. Ebben a cikkben megtudhatja, hogy pontosan milyen előnyei származhatnak az otthoni növénytartásból.
A növények csökkenthetik a fiziológiai és a pszichológiai stresszt a szervezetben
Bizony ám: a növények nemcsak, hogy jól mutatnak az otthonában, hanem még az egészségének is jót tesznek, amit tanulmányok is bizonyítanak. Egy 2008-as kutatás keretében azt vizsgálták, hogy a növények jelenléte mennyire csökkenti a stresszt egy egészségügyi intézmény szobái esetében. A vizsgálatokban résztvevő 77 főt egy olyan szituációba helyezték, ahol egy diagnózist állítanak fel nekik.
A diagnózis felállítása közben pedig egy-egy képet kaptak egy kórházi szobáról. Két csoportra osztották fel a résztvevőket: az egyik csoport egy olyan szobáról kapott képet, amiben voltak növények, és a másik csoport pedig egy olyat, amiben nem voltak. A vizsgálatok eredményei kimutatták, hogy annál a csoportnál, amely növényes képet kapott a kezébe, sokkal kevesebb stresszt mértek, mint a másik csoport résztvevőinél.
Ergo, a növények puszta látványa is nagyon jó hatással van az ember mentális egészségére, ami nem csoda. Hiszen a növények a természetre emlékeztetnek, ami általában nyugalmat áraszt, és elfeledtethetik a hétköznapok problémáit. Már pedig a rohanó 21. században az ilyen elemek a házban mindig jól jöhetnek.
A növények tisztítják a levegőt
A NASA 1989-ben elvégzett egy kísérletet, amiben a NASA kutatóállomás szennyezett levegőjét kívánták tisztítani szobanövényekkel. A vizsgálatok sikeresnek bizonyultak, hiszen közzétett kísérlet megállapította, hogy a szobanövények képesek szűrni a rákot okozó illékony szerves vegyületek, például formaldehid és a benzol levegőjét. Későbbi kutatások szerint a cserepes növényekben található talaj mikroorganizmusok is szerepet játszanak a beltéri levegő tisztításában.
E kutatás alapján egyes tudósok szerint a szobanövények hatékony természetes légtisztítók. Elméletileg minél nagyobb és lombosabb a növény, annál jobb. "A levélfelület nagysága befolyásolja a légtisztulás sebességét" - nyilatkozta Bill Wolverton, a NASA egykori kutatója, aki részt vett az 1989-es növényvizsgálat elvégzésében.
A növények nedvesebbé teszik a száraz levegőt a házban
A fotoszintetikus és légzési folyamatok részeként a növények nedvességgőzt bocsátanak ki, ami növeli a levegő páratartalmát. A növények a bevitt víz nagyjából 97% -át engedik szabadon. Helyezzen több növényt egy helyre, és növelje a helyiség páratartalmát!
Ezzel nemcsak, hogy komfortosabb lesz a ház hangulata, hanem még a légzési zavarokat is távol tudja tartani. A Norvég Agráregyetem tanulmányai1 azt dokumentálták, hogy a növények belső terekben történő használata csökkenti a száraz bőr, megfázás, torokfájás és száraz köhögés előfordulását.
A beltéri kertészkedésnek akár terápiás hatásai is lehetnek
Mentális betegség tüneteiben szenvedő emberek számára a beltéri kertészkedés pozitív hatással lehet a közérzetre. Egy kutatás keretében2 kertészeti terápiát alkalmaztak a depresszióval, szorongással, demenciával és más betegségekkel küzdő emberek közérzetének a javítására, pozitív eredményekkel.
A terápia sikereit az is igazolja, hogy az angliai manchesteri orvosi klinikák akár cserepes növények gondozását is előírhatják depressziós vagy szorongásos tünetekkel küzdő betegek számára.
Szeretne még több lakástippet olvasni? Látogasson el a Biztositok.hu blog Lakberendezés részére, és tegye komfortosabbá otthonát!
Vigyázzon ingatlanára - kössön lakásbiztosítást pár perc alatt!
Frissítés dátuma: 2022.02.01.