Hol vezessen kezdőként?

Mint korábban már írtuk, hazánkban egymillió lakosra vetítve “csak” 62-en halnak meg évente az utakon.

És mi a helyzet régiónként?

Hol vezethet nyugodtan egy kezdő, vagy egy tipikus hétvégi vezető is?

Hol vezessen kezdőként?

Hol a legveszélyesebb vezetni kezdőként?

Talán nem okoz nagy meglepetést, ha eláruljuk, hogy a statisztikák szerint jellemzően a nagy turisztikai jelentőséggel bíró területeken gyakoribbak a halálos kimenetelű balesetek, és ahol kevesebb a lehetőség a tömegközlekedés igénybevételére.

Ilyen Magyarországon tipikusan a Balaton és környéke.

  • A Nyugat-Dunántúlon 90,
  • a Közép-Dunántúlon 85,
  • az Alföldön 65,
  • Észak-Magyarországon 57, míg
  • Budapesten mindössze 29 fő hal meg 1 millió lakosból halálos kimenetelű közúti baleset során.

Szerencsére a fejlett tömegközlekedés nem csupán a környezetre van pozitív hatással, de a balesetmentes közlekedést is elősegíti.

Hogyan csökkenti a balesetek számát a tömegközlekedés?

Egyrészt jóval gyakorlottabbak a tömegközlekedésben részt vevő sofőrök, mint a személyautót vezető társaik, másrészt azok, akik nem ültek volán mögé eleve csökkentik az utakon lévő autók számát, tehát a balesetek előfordulásának esélyét is.

Mindenesetre, ha autóba ül, vezessen körültekintően még a biztonságosabb régiókban is, mert attól még, hogy Ön nem hal meg, az autója még “otthagyhatja a fogát”... ne felejtsen el CASCO-t kötni gépkocsijára!

Frissítés dátuma: 2021.11.26.