4 tipp, hogy milyen módon készítse fel a házat a nyári szezonra!

Ahogy elérkezik a nyár, úgy elérkeznek a vele járó kötelességek is a ház körül. Ugyanis a nagy meleg, és hirtelen kitörő viharok rengeteg kár- és veszélyforrást hordozhatnak magukban, ha nincsen rájuk felkészítve a ház. Ebben a cikkben arra olvashat pár tippet, hogy ezt hogyan teheti meg!

Ellenőriztesse a hűtőt és a fagyasztót!

A nyári hónapokban sokkal nagyobb szükség van a hűtőre, mint az év bármelyik részében. Hiszen, ha télen kint marad a krémleves a pulton, nem lesz semmi baja. Viszont, ha ugyanez nyáron történik meg, akkor bizony, nagy rá az esély, hogy ki kell dobni az ételt, mivel hűtés nélkül megromlik az étel a nagy nyári melegben.

Ezért érdemes proaktívan tenni azért, hogy a nyári időszakban ne romoljon el a hűtő. Érdemes a nyáron minimum egyszer szerelőt hívni, hogy ellenőriztessük a gépet. Hiszen ebben az időszakban sokkal nagyobb az esélye annak, hogy elromlik. Ugyanis a melegebb hónapokban a hűtőszekrénynek és a fagyasztónak még a szokásosnál is keményebben kell dolgoznia, ezért sokkal hajlamosabbak lehetnek a meghibásodásra. 

Vizsgálja meg részletesen a teraszát!

Amennyiben van terasza, érdemes kihasználnia az általa nyújtott lehetőségeket. Hiszen nincs is annál jobb érzés, mint amikor a nap végén az ember egy hideg itallal kiül az árnyékolt székekre, és nyugodt környezetben tudja összegezni a napját. Vagy akár az is remek alternatíva, hogy a barátai társaságában összeül egy csendes keddi délutánon, és kellemesen beszélgetnek az életükben történő eseményekről. 

Akármelyik opció is szimpatikusabb önnek, érdemes meggyőződnie arról, hogy a terasz megfelelő állapotban van-e, vagy ha esetleg nincs, akkor milyen javításokat kell elvégezni rajta. Legyen szó mosásról vagy akár a repedések ellenőrzéséről, ezeket a problémákat ajánlott a nyár elején orvosolni, nehogy komolyabb kár keletkezzen belőle később.

Tisztítsa meg alaposan a kerti medencét! 

Nincs is annál jobb, mint amikor az embernek végre szabad napja van a munkahelyén, ezért egy nyugodt délutánon bele tud ülni a hideg vizű medencébe. Viszont, ha a fürdés kellős közepén derül ki, hogy valami gond van a medencével, az igencsak meg tudja keseríteni a kellemes időtöltést, és pihenés helyett csak fejfájásban lehet része az embernek. Ezért ügyeljen arra, hogy minimum hetente tisztítsa meg a medencét, hogy kiváló állapotban lehessen a nyári fürdőzésekhez.

Előzze meg a tűzveszélyt!

Ahogy azt egy előző cikkünkben is írtuk, nyáron is fent áll a háztüzek veszélye a magas hőmérséklet miatt. Főleg abban az esetben, ha egy rakás éghető dolog található az udvaron. Győződjön meg arról, hogy az ingatlan készen áll-e a nagy nyári melegre és távolítsa el a tűzveszélyes tárgyakat a ház közeléből.

A külső bokrok és fák szárazabb részeit vágja le, és távolítsa el az elhalt növényeket. Ezenkívül győződjön meg arról, hogy az otthonában lévő összes grill megfelelő szellőzéssel és az épületektől távol helyezkedik el. Ellenőrizze még egyszer a helyi törvényeket a bérbeadók tűzoltó készülékekre vonatkozó követelményekről.

Szeretne még több lakás tippet olvasni? Látogasson el a Biztositok.hu Blog Lakberendezés szekciójára, és tegye komfortosabbá otthonát. Esetleg biztosítással is védelmezné a házat? Ez esetben nézzen szét bátran lakásbiztosítási ajánlataink között, és engedje, hogy levehessünk minden kárrendezéssel kapcsolatos tehert a válláról!

Frissítés dátuma: 2021.07.21.