Koccantam a kocsimmal, mi a teendő?

Koccanásokra sajnos gyakran kerül sor, ehhez ugyanis elég egy figyelmetlen tolatás vagy egy későn benyomott fékpedál. 

Mindig forduljon a biztosítóhoz 

Mivel a koccanások a legtöbb esetben nem járnak súlyos károkozással, a felek gyakran vélik úgy, egyszerűbb, ha a helyszínen megegyeznek. 

Ennek oka, hogy a károkozó nem szeretné, ha egy apró koccanás miatt megváltozna a biztosítási díja, a károsult pedig úgy véli, egyszerűbb, ha helyben megkapja a javításhoz szükséges összeget, mintha kivárná mire a biztosító fizet. 

Ez azonban számos hátulütőt tartogat, mivel ránézésre rendkívül nehéz megállapítani, hogy valójában milyen sérüléseket is szerzett az autónk, így könnyen előfordulhat, hogy ami elsőre csak egy egyszerű horpadásnak látszik, az jobban átvizsgálva már egy komolyabb rongálódás. Ebben az esetben pedig a károkozó által kifizetett összeg csupán a javítás töredékére lesz elég. 

A kárbejelentés menete 

Amikor megtörténik a baleset az első lépés a kék-sárga baleseti bejelentő - kárbejelentő -  lap kitöltése. Ezt alapos odafigyeléssel kell kitölteni, ugyanis rendőri jegyzőkönyv hiányában ez adja a kárrendezés alapját. 

A nyomtatványokon minden esetben szerepeljenek a felek adatai, elérhetőségei, a KGFB-re vonatkozó adatok, a baleset körülményei - a lehető legrészletesebben -, és természetesen a felek aláírása. 

Amennyiben az egyik fél elismerte vétkességét, úgy ez mindenképp szerepeljen a megjegyzés rovatban, ha azonban nem tudnak megegyezni, akkor két különböző leírás is születhet arra vonatkozóan, hogyan is történt a baleset. 

Az erre vonatkozó leírások legyenek minél alaposabbak, és fotókat is csatoljunk a bejelentő laphoz. 

A károsult félnek a balesettől számított 30 napon belül kell jeleznie kárigényét a károkozó biztosítója felé, a károkozónak ezzel szemben mindössze 5 napja van arra, hogy biztosítóját értesítse a baleset körülményeiről.


Mi a teendő, ha nincs nálunk kárbejelentő nyomtatvány?

Ebben az esetben sem kell eltekintenünk attól, hogy biztosító által rendezzük a károkat, a kárbejelentést ugyanis már online is megtehetjük a MABISZ ingyenesen letölthető e-kárbejelentő alkalmazásán keresztül.

Amennyiben erre sincs lehetőségünk, akkor a kárbejelentő helyett egy egyszerű papíron próbáljuk a lehető legalaposabban felvázolni az eseményeket, és ezt is minden esetben lássuk el a kézjegyünkkel. 

Azonban, ha semmilyen módon nincs lehetőségünk arra, hogy rögzítsük a baleset körülményeit, érdemes rendőrt hívni, hiszen így a jegyzőkönyv szolgál majd alapul a kárrendezés során. 

Hogyan zajlik a kárrendezés?

A kárrendezés első lépése a biztosítás ellenőrzése, vagyis, hogy a károkozó biztosítása érvényes, nincs befizetetlen biztosítási díja. 

Ha a biztosítással mindent rendben találtak, akkor a biztosító társaság kárszakértő, kárfelmérő partnerei megkezdik a kárfelmérést. Ennek keretében rögzítik a sérüléseket, majd ez alapján elkészítik a biztosítási kalkulációt, ez tartalmazza azt az árat, melyet a biztosító fizetni kíván.  

Ezt követően két dolgot tehetünk, vagy elfogadjuk ezt az összeget, vagy nem. Amennyiben elfogadjuk a biztosító kifizeti az összeget, és kezdődhet is a járművünk javítása, ezt nevezzük gyors kárrendezésnek. 

Amennyiben úgy érezzük, ez az összeg nem fedezi a javítási költségeket, akkor lehetőségünk van arra, hogy a javítást követően az erről készült számlák benyújtásával igényelhessünk egy magasabb összeget. 

Az e-kárbejelentő alkalmzást az alábbi linkekre kattintva letöltheti:

Frissítés dátuma: 2021.07.14.