Mire van szükség egy alap háztartásban?

Az első költözéskor - még abban az esetben is, ha az albérlet bútorozott - rengeteg dologra van szükségünk. A legtöbb felszerelés szükségességére azonban már csak akkor jövünk rá, amikor használni szeretnénk.

Mi kell a konyhába?

A konyha az a terület, mely ebből a szempontból a legmegosztóbb, egyrészt ugyanis a lehetőségek tára végtelen, és rengeteg mindenre szükség lehet a sütés-főzés során, másrészt azonban azok számára, akik nem szeretnek a konyhában szorgoskodni, olykor a legalapvetőbb felszerelések is elegendőnek bizonyulnak. 

Egy teljesen üres konyhában azonban elsősorban egy étkezőasztalra, székekre, és egy szemetesre, valamint különféle háztartási gépekre lesz szükség. Ezek közül a legfontosabb a tűzhely és a hűtőszekrény, valamint a mikrohullámú sütő. 

Amennyiben azonban egy kicsit felszereltebb konyhát szeretnél, a következőket sem árt beszerezni:

  • vízforraló,
  • kenyérpirító,
  • kávéfőző,
  • szendvicssütő,
  • botmixer, turmix és konyhai robotgép.

A gépek mellett a különféle tálalási eszközök is elengedhetetlenek már egy alap háztartásban is. Ezek közé tartoznak a tányérok, bögrék, poharak és evőeszközök. Ezek közül is érdemes különféle méretű és típusú változatokat beszerezni, a kések közül például jó, ha van vajazó, kenyérvágó és aprító típusú is. 

Ha azonban legalább néha-néha főzni is szeretnél, a fentiek mellett még jó néhány eszköz beszerzésére lesz szükséged. 

  • Különböző méretű lábasok, serpenyők és tepsik,
  • fokhagymanyomó, konzervnyitó, zöldséghámozó,
  • késélező,
  • műanyag dobozok,
  • vágódeszka,
  • merőkanalak, fakanalak és különféle kiszedők.

Ahogy látható, a felsorolt dolgok csak a legszükségesebbek, ezek mellett számos egyéb eszközzel bővíthető a konyhánk, a beköltözéshez azonban elég, ha legalább ezekkel rendelkezünk.

Mi kell a fürdőszobába?

A fürdőszobában bár a konyhához képest már jóval kevesebb eszközre van szükség, még így is van néhány dolog, mely elengedhetetlen a beköltözéshez.

Ezek közül a legfontosabb egy mosógép, mely bár az albérletek többségében található, hiánya esetén elengedhetetlen a beszerzése. 

Emellett a következő fürdőszobai kellékek is nélkülözhetetlenek:

  • kéztörlő, arctörlő törölközők és fürdőlepedők,
  • kilépők a kád/tusoló elé, esetleg csúszásgátlók
  • WC-kefe és WC papír tartó, 
  • legalább egy szekrény vagy polc, melyre a higiéniai felszerelések pakolhatók. 

Mi kell a hálószobába?

A hálószoba legfontosabb felszerelése kétségkívül az ágy, ezen kívül azonban szükség lesz ágyneműre és ágyneműhuzatra, lepedőre, ágytakaróra

A bútorokat tekintve a szükséglet nagyban függ attól, hogy az ingatlanban van-e beépített szekrény vagy gardrób, ezek hiányában azonban mindenképp szükség lesz szekrényekre, a legjobb, ha olyat választunk, melyek közt van akasztós, polcos és fiókokkal rendelkező darab is. 

Ezek mellett szükségünk lehet még néhány különálló polcra, éjjeli szekrényre, és egy kis asztalra is, ahova az egyéb dolgainkat elhelyezhetjük.

Szeretne még több lakástippet olvasni? Látogasson el a Biztositok.hu blog Lakberendezés részére, és tegye komfortosabbá otthonát!

Vigyázzon ingatlanára - kössön lakásbiztosítást pár perc alatt!

Frissítés dátuma: 2022.02.01.