Autóbaleseti statisztikák: Milyen járművek okozzák a legtöbb balesetet, és mikor?

A közúti baleset az egyik leggyakoribb halálok, bár számos tényező együttesen vezet ahhoz, hogy a tragédia megtörténjen, érdemes tisztában lenni azzal, hogy mely időszakban és milyen járművek esetén kell fokozottan figyelni. 

Mikor van a legtöbb közúti baleset?

A KSH legfrissebb - 2018-as - statisztikája alapján a legtöbb közúti balesetre a nyár folyamán kerül sor, ezen belül is augusztusban

Mi ennek az oka?

  • A nyaralási szezon miatt ilyenkor többen ülünk az autóban, és a forgalom is gyakrabban feltorlódik. 
  • A kánikula rettentő mértékben megviseli a szervezetet, ami a koncetrációnkra is hatással van.
  • A nyári buli- és fesztiválszezon miatt a fiatalok körében sajnos gyakrabban előfordul az ittas vezetés is. 

A legtöbben azt gondolnák, hogy a balesetek többsége hétvégente történik, azonban a hét napjai közt ebből a szempontból nincs lényeges különbség. 

Hétfőtől csütörtökig, valamint szombaton a 2018-as évben 2500 körülre tehető a balesetek száma, vasárnap ennél kevesebb mindössze 1939 baleset történt. Péntekenként azonban 2780.

Ennek oka a járművek száma az utakon, hétfőtől csütörtökig ugyanis nagyrészt ugyanannyian közlekednek, ezzel szemben pénteken sokan látogatnak haza a hétvégére, vagy utaznak el, emiatt pedig megnő a közlekedők száma, ami sajnos a balesetek számára is hatással lesz. 

A balesetek kimenetele

A közúti balesetek kapcsán az sem elhanyagolható, hogy hogyan végződnek. Szerencsére a balesetek több mint kétharmada csak könnyű sérülésekkel jár. 

Aggasztó azonban, hogy az éves balesetek közel 30%-a súlyos sérülésekkel végződik, közel 3,5%-a pedig halálos kimenetelű. 

Mi a helyzet az ittas vezetéssel?

Kétségtelen, hogy az alkohol fogyasztás hozzájárul a közúti balesetek számának emelkedéséhez, de vajon milyen mértékben? 

Meglepő módon a közúti balesetek mindössze 8,5%-át okozza az ittas vezetés. Természetesen 8,5% is sok, ha azon emberéletek múlnak,  a jogosítvánnyal rendelkezőknek azonban be kell látniuk, hogy alkoholos befolyásoltság nélkül is rendkívül fontos a körültekintő vezetés, ezért semmiképp sem éri meg kockáztatni.

Milyen járművek okozzák a legtöbb balesetet?

Anélkül, hogy általánosítunk, és minden baleset miatt a “felelőtlen” motorosokat okolnánk, érdemes utánajárni, mit mondanak a statisztikák. 

Ki a baleset okozója?

  • Motor: Balesetek 4%-a 
  • Személygépkocsi: Balesetek 64%-a 
  • Busz: Balesetek 1%-a
  • Kamion: Balesetek 9%-a
  • Kerékpár: Balesetek 10%-a
  • Robogó: Balesetek 4%-a
  • Gyalogos: Balesetek 6%-a 
  • Egyéb jármű: Balesetek 2%-a 

A fenti számokból egyértelműen szembetűnő, hogy a legtöbb balesetet a személygépkocsik okozzák, egészen pontosan a balesetek több mint kétharmadát, és minden más jármű összesen mindössze a további egyharmadért felelős. 

A második legtöbb balesetért - bár az első helytől jelentősen lemaradva - a kerékpárosok felelősek, majd őket követik a kamionok és a gyalogosok

Frissítés dátuma: 2021.04.15.